Weboldal?

A történet és a hangulat az újhullámos horrorfilmeket (pl. Kör) idézi. Főhősünket frissen nevezik ki egy paranormális ügyekkel foglalkozó akciócsoport élére, első feladatunk egy szökött rab elfogása. Bár már az sem volt normális, amint a célpontunk egy biztonsági kamera felvételén hullából lakmározott, bevetésünk. A látomások rendszeresek, gyakran hangeffekt vagy rádiózavar készít elő a szellemekre, így csak ritkán lepnek meg, de azért előfordult hogy egy-kettő a frászt hozta rám. Vannak hosszabb látomásaink is, amikor az idő is lelassul, és a környezetünk is megváltozik, ezek nem olyan félelmetesek viszont elég jó hangulatot teremtenek.

Bár a helyszínekre általában társakkal érkezünk, ezek általában elhaláloznak mielőtt megszoknánk őket, a harcok során csak magunkra számíthatunk. A legtöbb mostanában megjelenő FPS legnagyobb hiányossága, hogy az ismétlődő harcok hamar unalmassá válnak, ezt legtöbben a Half-Life 2-höz hasonlóan azzal kezelik, hogy a pályák elég rendesen eltérnek hangulatukban és játékmenetükben is. A F.E.A.R.-ben viszont nincs erről szó, a pályák hangulata eléggé hasonló, ennek ellenére mégsem unalmas a játék és ez legfőképp a nagyszerű MI-nek köszönhető.

Mikor először igazi tűzharcba bonyolódtam, a legtöbb játékban bevált módszereket használtam, és hamar el is szégyelltem magam, mikor az ellenfeleim többször is átvágtak. Megpróbáltam tűz alatt tartani az ellenséget, hogy közelebb jutva egy gránátot vágjak a fedezékük mögé, mikor megindultam volna, az egyik katona egy másik útvonalat használva oldalba támadt, végülis sikerült elintéznem, de pont elég időre vonta el a figyelmem, hogy a másikat szem elől tévesszem, mire odaértem a fedezék mögött nem volt senki, körbefordultam, rálőttem, de ekkor már egy gránát robbant mellettem. Más játékokban szinte mindig lehet alkalmazni, hogy egy védett ponton megállva lemészároljuk a mellettünk elhaladó ellenségeket, akár egy egész osztagot is, az embereket egymás után. Hát itt ez sem túl megbízható taktika, bár néhányszor sikerült egymás után két-három embert leszednem, ha elég közel voltak egymáshoz, a többiek nem dőltek be, csak fedezékbe vonultak, és várták, hogy előmerészkedjek, így én kerültem kiszolgáltatott helyzetbe. A pályák felépítése is gyakran segít az MI-nek, sok helyen több útvonal is van, sok a kerülő út és az ellenfelek sokszor megpróbálnak majd a hátunkba kerülni. Persze bele lehet jönni a harcba, a játék közepénél már csak ritkán sikerült teljesen meglepniük, sikerült fejben tartani, hogy hányan voltak, és a hiányozott, néhány, már számítottam rá, hogy megpróbálnak bekeríteni, de a játék folyamán mindig értek meglepetések. Külön öröm, hogy a visszatöltött játékoknál ritkán alakul egy harc ugyanúgy, mint előtte, ez azt is jelenti, hogy mindig új taktikákat kell kitalálnunk, nekem ez nagyon tetszett.

Legalapvetőbb gyilkoló eszközünk karakterünk közelharc tudása, három módszert is alkalmazhatunk. Az első a sima ütés a puskatussal, már ez is halálos, de sokkal szebb az a rúgás sorozat, amit azzal tehetünk meg, ha ugrás közben nyomjuk meg az ütés gombot. A harmadik egy becsúszás, amit úgy hajthatunk végre, hogyha az ütés után a leguggolás gombot nyomjuk meg. Először nem gondoltam volna, hogy túl sokat fogom használni ezeket a fogásokat, de aztán majdnem mindig megpróbáltam, ha egyedül volt valamelyik ellenfelem. Nagyon tetszik, ahogy emberünk lerúgja ellenfelét, aki aztán szépen elrepül, és holtan esik össze. Több ellenség esetén nem ajánlott, főleg nyílt terepen, mert ilyenkor könnyű célpontot jelentünk ellenfeleink számára.

Az arzenálunk kilenc fegyverből áll, a pisztolytól a rakétavetőig elég nagy a paletta, az egyes darabok közt elég nagy a különbség, jól kiegészítik egymást. Egyszerre három lehet nálunk, az egyetlen, amit nem cseréltem le az a Shotgun a pályák jellemzően belső terek, ezért elég jól lehet vele aprítani. A gránátok ügyes használatával sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, és érdemes résen lenni, mert az ellenség is előszeretettel használja. Van egy akna is, amihez ha közel kerül az ellenség, felrepül a levegőbe és szép kis pusztítást végez, ezzel könnyen lezárhatjuk mögöttünk levő folyosókat, így nem tudnak hátba támadni. A harmadik robbanószer, amit használhatunk a távirányítóható gránát, ez feltapad akármire, de a robbantása elég körülményes, főleg tűzharc közben, és ritkán van lehetőségünk csapdát állítani, multiplayerben jobban működik.

Egy kis plusz színt visz a játékba a Slow Motion, nagyjából a Max Painből megszokott Bullet Time, vagyis egy gombot lenyomva az idő belassul, míg mi nagyjából normális sebességgel mászkálhatunk. Azért még ezt használva is kell figyelnünk, de sokat javít az esélyeinken, sokkal könnyebb a játék, ha ezt is használjuk. Sajnos mivel így a Rambo módszerrel könnyen ledarálhatjuk az ellenségeket, nem igazán van esélyük megvillantani a tehetségüket. Én azt ajánlom, ha nem is kapcsoljuk ki, csak a rázósabb helyzetekben használjuk. Egyébként eszméletlenül látványos, a kontraszt egy kicsit megnő, a szikrák sokkal feltűnőbbek, a töltények látszanak, ahogy a levegőben úsznak, nagyon szép jeleneteknek lehetünk szemtanúi a használata közben.

Ellenségeink leggyakrabban sima katonák, nagyjából annyira bírják a sérüléseket, mint emberünk. Néha feltűnnek elképesztően erős páncélzatú terminátorok is, ők nem igazán keresnek fedezéket, lassúak, viszont egy erős fegyverrel felszerelve elég nagy problémát okozhatnak. Néha feltűnnek olyan katonák is, akik képesek láthatatlanná válni, öröm nézni, ahogy ugrálnak, szaltóznak, szerencsére nem sebeznek túl sokat.

A grafikája nagyon szép, de a maximumhoz már elég jó gép kell, szerencsére nagyon jól skálázható és rengeteg beállítás közül választhatunk. A motor talán nem olyan gyors, mint a Doom 3 vagy a Half-Life 2 motorja, de nagyon látványos dolgokra képes már alacsonyabb szinten is.

A zene nem túl emlékezetes, de mindig elég jól illeszkedik a játék eseményeihez, a tűzharcok során nem sok időm volt rá figyelni, de a sötét folyosókon, mikor épp semmi különös nem történt gyakran sikeresen hozta rám a frászt. A hangok is tetszettek, nagyon jó, hogy halljuk az ellenség rádió beszélgetéseit, hogy mikor kérnek erősítést, hogy felénk jönnek-e vagy csak várnak, és a hangulata is megvan, mikor egy-egy sikeres rajtaütésünk során hangosan szitkozódnak.

Weboldal?

A játék ismét a második világháború legnevezetesebb ütközeteit dolgozza fel. A három kampány során ismét az amerikai, a brit és az orosz zubbonyt ölthetjük magunkra. A nemzetek küldetéssorozatai közt válogathatunk is, ha beleununk az egyikbe, folytathatjuk a másikat is.

A pályák hasonlítanak az első rész pályáira, szépen ki vannak dolgozva és sok szkriptelt esemény próbál minél filmszerűbb élményt kelteni. Sajnos abban is hasonlítanak, hogy rendkívül statikusak, és élettelenek, nem mozog semmi, nem törnek az ablakok, nem lehet betörni az ajtókat, minden a padlóhoz van szögelve. Sokat dobott volna, ha üvegszilánkok repdesnek, vagy a géppuska szétszedi az épületben a berendezést, leveri a tárgyakat. Próbáltak egy kicsit nyitottabb rendszert kialakítani, így egyszerre több feladatot is kaphatunk, amelyeket olyan sorrendben teljesíthetünk, ahogy nekünk tetszik. Mehettek volna egy kicsit tovább is, de azért örvendetes kezdeményezés.

Az MI-t még mindig inkább a szkriptek irányítják, mint a saját esze, de azért érezhetően önállóbb. Jobban kihasználják a terep nyújtotta fedezékeket. A gránátokat talán túl sokat is használják, valószínűleg ezért vezettek be egy kis jelző ikont, ami jelzi számunkra a közelünkben levő gránátokat, sajnos az élethűségnek nem tesz túl jót, de nélküle elég nehéz észrevenni a gránátokat, főleg ha egyszerre többet is hozzánk vágtak. Az az igazság, hogy a F.E.A.R. után eléggé látszik a különbség, míg ott akár egy katona is képes volt kellemetlenséget okozni, itt csak akkor okozhat gondot, ha gépágyú fészekből tüzel ránk, egyébként csak nagy tömegben veszélyesek.

A játékból eltűntek a Medipackek, mondhatnánk, hogy épp ideje volt, de a helyette bevezetett megoldás sem sokkal jobb, sőt. Arról van szó, hogy nincs életerő kijelzés, ha súlyos találatot kapunk, a képernyő széle vörössé válik, ha ilyenkor fedezékbe bújunk és kicsit nyugton maradunk, újra teljesen meggyógyulunk. Ez a Halo-ban elég jól működött, de azért egy második világháborús játékban nem tesz jót a hangulat megteremtésében. A szanitécek, itt nem léteznek. Ha már itt tartunk, bár a játékban megsérülnek, és meg is halnak az ellenségek, vér nem igen van, leszakadt végtagok sincsenek, a játékban az erőszak csak annyira jelenik meg, amennyire nagyon muszáj. Más esetben nem is zavarna, de azért a háború az háború.

A látvány a nagy ütközetekben lenyűgöző, a Medal of Honor-ból még mindig emlékszem a partraszállásra, és az ilyen epikus összeütközések még mindig működnek. A grafika egyébként is gyönyörű, szépek a modellek és a textúrák, az összkép egyáltalán nem rossz, de sokat dobna a látványon, ha több szerepet kapna a fizika. A motor viszont elég gyors és stabil, nem kell hozzá túl erős gép, hogy szépen nézzen ki, de ha ilyennel rendelkezünk, annak az adottságait is ki tudja használni, ez mindenképpen pozitívum.

A zene ismét nagyszerű, második világháború, komolyzene, és a hangulat máris tökéletes. Tovább javítja a helyzetet, hogy a zene követi a küldetés eseményeit. A hangok is sokat segítenek a harctéri megteremtésében, szerencsére ezekkel sincs probléma. A szinkronhangok sem rosszak, de az orosz katonák még mindig angolul beszélnek.